3.fejezet

Mia

Miután beültem a kocsiba elindítottam egy egyveleget youtubon,és elindultam suliba. Imádok vezetni,így nem siettem. Hagytam,hogy az agyam át álljon a nyárról a őszre. Elég hamar elkezdett lehűlni az idő,és mivel fázósabb vagyok, bekapcsoltam a fűtést és élveztem a szabadságot. Mert nekem a vezetés egyenlő volt a szabadsággal. Nem laktunk messze de ez a kis idő is elég volt arra,hogy a mellkasomat nyomó érzés csillapodjon. Anyu azt mondta adrenalinfüggő vagyok,de szerintem ez nem nevezhető annak. Én azt mondanám,hogy az érzést szeretem ami akkor kap el,mikor beindítom a motort,és elindulok. Sokszor nem is tudtam az elején,hogy merre megyek,csak mentem és hagytam,hogy a lelkem megnyugodjon. Most már persze ismerem a várost,így bárhonnan haza találok gps nélkül is,de attól még élvezem.

Suliba menet összeszedtem azt az állatot akit a legjobb barátomnak nevezek. Sid egy világi aranyos srác,és az egyetlen akit még anyám is a saját fiaként kezel. Még kilencedikben lettünk jóban. Mind a ketten a hátsó padsorba ültünk,és elég hosszú ideig nem is szóltunk egymáshoz. Aztán egy nap Mike (mostanra a suli legmenőbb sráca) nekiállt piszkálni Sidet. Nem szóltunk egymáshoz de tudtam nem hagyhatom annyiban a dolgot. A nap vége felé járhattunk már amikor meghallottam,hogy Sid a takarítószertárban sír. Ez volt az a pont amikor azt mondtam,hogy elég. Megkerestem Mike-ot és se szó se beszéd tökön rúgtam. Nem szólt senkinek mert tudta,hogy ő nagyobb büntetést kapna,de attól a naptól kezdve békén hagyta Sidet, és engem, mi meg legjobb barátok lettünk.

-Jó reggelt bari. Nem sietted el a dolgot. Azt hittem el is felejtetted a legjobb barátodat

-Ugyan Sid,téged elfelejteni lehetetlen. A táskámban van a kajád. Anyu küldi.

-Ti vagytok a legjobbak.-És már félig a táskámban turkált az élelem után.

- És mik a terveid idei tanévre?Játszod tovább az elérhetetlent Chris felé vagy végre kibékülsz vele?

-Nincs az az isten,hogy én adjak még egy esélyt annak a gyökérnek. Komolyan. Soha többet nem akarom látni se.- na igen Chris. A volt barátom. Ő egy olyan hiba az életemben amit ha tehetek letagadok. Tavaly év végén, a ballagáson dőlt el a számomra,hogy soha többet nem akarok tőle semmit. Azt hinné az ember,hogy ha egy olyan jó pali mint Chris könyörög,hogy fogadja vissza szó nélkül meg is teszi az ember lánya de nem. Az incidens után hónapokig ostromolt,hogy nagyon sajnálja,és soha többet nem csinál ilyet,hogy engem szeret meg társai. De persze egy szavát se hittem el. Engem nem fog totál hülyének nézni.

-Hát látni mindenképp fogod,ezt te is tudod-persze,hogy tudom elvégre az osztálytársam-de hé,ott leszek csajszi. Nem kell egyedül végig csinálnod

-Nem lesz gond de köszönöm.

És ez volt a végszó mert megérkeztünk a suliba. Jó szokások rabja ként a parkoló leghátsó sorához hajtottam ahol mindig parkoltam és bár nem volt odaírva a nevem,mégis mindig szabadon volt hagyva nekem. Na igen itt jött a gond. Ugyanis most egy motor parkolt az én helyemen. Alap helyzetben ezen nem húztam volna fel magam,de most sikerült. Sid láthatta rajtam,hogy valami nem okés mert elkezdett vörösödni a fejem.

-Mia nyugi. Keresünk másik helyet. Csak annyit kérek ne szállj ki és menj oda arcosk-de már késő volt. Ugyanis mire legjobb barátom észbe kapott én már rég a helyemen pihenő motor felé tartottam. A motor tulajdonosa kényelmesen pihenve a járművön nyomkodta a telefonját.

-Szia. Bocsi,hogy így reggel zavarlak,gondolom nagyon fontos dolgot csinálsz de a helyemen parkolsz. A motorosok nem itt szoktak megállni hanem a nekik kialakított helyeken.- próbáltam higgadt maradni,és elkönyveltem,hogy ez hellyel közel sikerült is. Ami viszont ezután következett arra nem voltam felkészülve. Az idegen felemelte a fejét,majd egy laza mozdulattal levette a bukósisakot. És akkor történt meg amit csak a romantikus regényekben olvas az ember. Megállt az idő. Legalábbis számomra. Akkor és ott beleégett az agyamba az a tekintet. Az a csodálatos,gyönyörű szempár ami visszanézett rám. Egy szó jutott eszembe. Tökéletes. Fekete haja a sisak miatt kócosan állt szanaszét de még így is irtó dögös volt. Istenem azok a szemek. Azok a gyönyörű kék szemek. A lélegzetem is elakadt,és egy köd ereszkedett az agyamra. Térj észhez Mia,te épp most kértél meg egy vadidegent,hogy menjen a helyedről ami tulajdonképpen nem is a te helyed.

-Jó reggelt. Nem tudtam,hogy ez bárkinek is a helye lenne,nem látok sehol táblát-basszus igaza van

-Ömm igen,hivatalosan nem az én helyem,de mindig én szoktam itt parkolni -jól van Mia nem is rossz. Megy ez neked. Látom rajta nagyon tetszik neki,hogy zavarba jöttem. Tetőtől talpig végig mér,és bár nem mond semmit nem tudom eldönteni,hogy ez most jó vagy rossz. Mikor kellőképpen kinézegette magát elmosolyodik és leszáll a motorról.

- Látom nagyon zavar,hogy én itt állok-szórakozik velem. Hát persze,hogy zavar különben nem szóltam volna neki.

-Nem az,hogy gond lenne csak megszoktam,hogy itt parkolok.

-Tudod mit,van egy ajánlatom. Ha megmondod a neved,nagyon szívesen elállok innen és a tiéd lehet ez a hely. Sőt,megígérem,hogy nem fog ide parkolni senki rajtad kívül.

-A nevem? Miért akarod tudni a nevem?-ezt most nem teljesen értem. De az a hang. Hogy lehet valakinek egyszerre ilyen nyugtató és izgató a hangja?

-Igen a nevedet akarom tudni. Talán titok?